Kinek mi a fontos…


Angela Merkel nagyjából nyolc órát töltött hétfőn, Magyarországon.

Miután késő délelőtt leszállt a gépe, megebédelt a miniszterelnökkel, aztán tájékoztatták a sajtót a megbeszélésről. Ezt követően felment a Várba, ahol elbeszélgetett a Magyarországon tevékenykedő német vállalatok vezetőivel, aztán pacsizott egyet Áderral, az Andrássy-egyetemen átvette a Szegedi Tudományegyetem díszdoktori címét, végül elment a Dohány utcai zsinagógába, hogy ott koszorút helyezzen el az Emanuel-emlékfánál és megbeszélést folytasson a honi zsidó vezetőkkel.

Ennyi.


OV, Áder, német cégvezetők, díszdoktori cím és a zsidók.

Azt hiszem, nem nagyon kell előítéletesnek lenni ahhoz, hogy az ember feltegye magában a kérdést: a zsidók minek kellettek az amúgy is szűk programba?

A kérdés természetesen költői. Szerintem akkor lepődtünk volna jobban meg, ha nem így történik a dolog. A mai európai viszonyokat elnézve az lett volna az igazi meglepetés, ha a kancellárasszony kihagyta volna a zsinagóga-látogatást.

Merkel hat év után, újra eljött Magyarországra, hogy itt is benyaljon a cionistáknak. A zsidókon kívül senki más nem érdekelte az egykori Stasi-ügynököt. Eszébe nem jutott, hogy találkozzon más vallási vezetőkkel, hogy esetleg váltson néhány szót a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának képviselőivel, vagy az Országgyűlés német nemzetiségi szószólójával.

Koszorút vitt a Dohány utcába, de arra már nem futotta, hogy egy gondolat, egy mondat erejéig megemlékezzen a magyarországi németek elhurcolásáról, aminek a napokban, január 19-én volt az emléknapja, az meg pláne nem jutott eszébe, hogy koszorút vigyen valamelyik német katonai temetőbe.

Az igazság az, hogy a német kancellárt nem nagyon érdekelték a magyarországi németek. Valószínűleg úgy gondolhatta, hogy az itteni svábok nem a német nép részei, mert azok csak a németországi muszlimok lehetnek.

3 kommentek:

Ötvös írta...

Zsidócsahos a másik csahosnak nem vájja ki a szemét. Inkább hollókoszton révedeznek.

Névtelen írta...

SZIN TISZTA IGAZSÁG EGYETÉRTEK !

ProliProfil írta...

Tessék már tudomásul venni, hogy új ("történelmi") államvallás van egész Európában.
Zs imádat.
Napi gyónás, napi áldozás, és vezeklés exponenciálisan emelkedő mennyiségű valutában az egyre növekvő számú "túlélők" oltárán.
Hogy Angi a sajátjaira gondoljon, az tőle tömény rasszizmus(fasizmus, kirekesztés, szegregálás, nácizmus, terrorizmus, stb.) lenne, amiért úgy kivágnák kancellári székéből, és a még éppen megtűrtek csapatából az u.n. civilek, mint a huzat.
Jó, hogy nem meri meglátogatni a "fasiszta, náci", német kisebbségieket, egy egyébként is türhetetlen náci országban.
A helyébe Ön merné ?

Persze, ettől függetlenül Angi egy hazaáruló, nemzetpusztító bérenc. Ami az igazán meglepő, és sajnálatos tény, hogy a németek többségükben, rajonganak érte. Ki érti ezt ?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló