Cigányisztán Borsodban?


Friss hír: Ózd után Kazincbarcikán is nagyszabású cigányajnározási projekt kezdődik, 200 milliós keretből fel akarják számolni a putrik egy részét, és a cigányokat be tervezik költöztetni a panelokba, lépcsőházanként két családjával. Az alpolgármester persze tagadni és maszatolni próbálja a hírt, amit Jakab Péter, a Megyei Közgyűlés tagja és a Jobbik borsodi alelnöke tett közzé, de hát ismerjük már a menetrendet – mihelyt zöld lámpát kapnak a projektjükhöz, attól kezdve már végképp azt tesznek, amit akarnak, és úgy módosítgatják a tartalmát, ahogy nem szégyellik.

Barcikán nagy a felháborodás.


Az eset önmagában is érdekes. De sokkal elgondolkodtatóbb, ha hozzávesszük, hogy a Kazincbarcika szomszédságában lévő Ózdon már hetek óta áll a bál a Cigánysátor nevű több mint zavaros, de egészen nagy méretű, már első lépcsőben is 1700 millió forintos projektjének tervezett odahelyezése miatt.

A kettő együtt egy legalább 100 ezer fős régió, egy egész országrész szisztematikus elcigányosítását rajzolja elénk. A hivatkozási alap a sokat emlegetett „romastratégia”, ami lényegében csak egy varázsszó, abrakadabra, mert a tényleges tartalma csak a szokásos blabla.

Az ország szerencsésebb részeiben élők, de akár maguk a borsodiak is egy-egy szkeptikus pillanatukban azt mondják: ez a terület már amúgy is elcigányosodott, és nem csoda, ha a mindenkori kormány a már fennálló helyzetet szentesíti, és nem csoda, ha cigányok lepakolására hasznosítják a Bükk mögötti félreeső régióban. Persze ez csak keserű önirónia, és várják, hogy az erre hivatottak megtalálják a megoldásokat.

Kovács Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár viszont egy interjúban ezt mondja:
- Többször járt már Ózdon, ismeri a város sajátságos helyzetét, tudja, hogy a lakosság egyharmada cigány. Ebben a környezetben mit tud adni a Cigánysátor a romáknak és mit a nem romáknak?
- Ezek az adottságok még akár Borsod megyén belül is sajátosnak számítanak. Tükrözik a realitásokat, amelyek az ország egyes részein az elmúlt években, évtizedekben előálltak. Mi nem dugjuk és nem is dugtuk homokba a fejünket ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, amelyekkel megfelelő érzékenységgel rendkívül őszintén, nagyon nyitottan kell szembesülni. Teljesen ellentétes álláspontot képviselünk mindazokkal szemben, akik a cigányságban, a magyar romákkal kapcsolatban felvetődött kérdésekben problémákat látnak. Mi lehetőségeket látunk, egy rejtett erőforrást a legnagyobb, nemzetet alkotó kisebbségünkben.
A hablaty sorai közt nem nehéz felfedezni a lényeget – már egyáltalán nem is tűztek ki célul olyan megoldást, amilyet a magyar lakosság szeretne.

Kazincbarcikán még csak a sokk első napjait élik, Ózdon viszont már lendületesen folyik a Cigánysátorral és vele a folyamat visszafordíthatatlanná tételével szembeni ellenállás szervezése. Helyi ügydöntő népszavazás kiírása érdekében aláírásgyűjtés folyik, és a közakarat egyértelműségét mi sem mutatja jobban, mint hogy öt nap alatt összegyűlt a szükséges hatezer aláírás fele. A másik fele a hátralévő bő három hét alatt vastagon meglesz. A barcikai cigánybeköltöztetés híre csak fokozza az ózdiak elszántságát.

A fidesznyikek és a koncnokok az összefogás és a nemzeti ellenállás résztvevőit előszeretettel nevezik csőcseléknek. Kovács államtitkár pedig így fogalmaz: - Azok, akik a Cigánysátor ellen mennek és uszítanak, nem is tudják, mit beszélnek. Egy téves koncepciót, illetve hazugságokat terjesztenek magáról az elképzelésről, és ennek alapján próbálják támadni azt a reményt, illetve azokat a lehetőségeket, amelyeket ezek a beruházások jelentenek.

Vagyis az államtitkár szerint a lakosságnak nincs önálló világos véleménye, hanem gyermek, és csak néhány uszító vezeti őket félre.

Neki ilyen a világképe. Ki mint él, úgy ítél.

Persze lehet, hogy magában egészen mást gondol, de neki ezt az álláspontot kell képviselnie a fizetéséért cserébe, és titokban lenézi a maroknyi vakegér cigányfajvédőt is, saját pártja és kormánya maradék beájult tapsoncát is.

Na de mindegy. A Fidesz-kormány ráhúzott még egy lapot az ózdi kártyára, Barcikát, és elég világos, hogy a két projekt (a két hazaárulás) vagy együtt sikerül, vagy együtt bukik.

Máris kezdhetik keservesen megbánni, hogy belekezdtek.

4 kommentek:

Anna írta...

Egyértelmű, hogy nem lesz jó vége! Ebből a közösségből, aki akar kiemelkedik, a többség viszont nem akar, vagy gyenge akaratú és hagyja magát lehúzni. Utóbbiak mit kezdenek majd a feltételezhetően távfűtéses lakások magas rezsiköltségével, ha még az eredeti "lakásuk" ölelte kertekben a gazt sem tudják/akarják kiszedni, hogy az ingyen krumplit elültessék? Vagy akkora segélykeret áll rendelkezésre, hogy a közös költségben foglaltakat, a vízdíjat és rongálásokat is abból tudják majd fizetni az illetékesek?

Carina írta...

Kovács ! Hány cigány szomszédod van? Ha igy szereted őket, ne a magyar embert kritizáld, fogadd őket örökbe, elég jó fizetésért pofázol"

Névtelen írta...

Van egy szóbeszéd, miszerint pár éve felvetették az EU-ban, hogy Magyarországról "leválasztanak" pár megyét, és megalapítják cigányországot. Mint tették izraellel. Megtapsolták, hogy ez a demokrácia csúcsa. Akkor felállt valaki, és megkérdezte: Trianon nem volt elég? Csend fogadta szavait, de úgy látszik, valakik nem tettek le az ötletről. Európa ÖSSZES cigányát oda tudnák vinni, a politikusok számára meg lenne oldva a probléma.

Gambit írta...

2013. július 11. 17:01 Névtelen:

Urbán legenda, amíg nem voltunk EU-tagok, addig is híresztelgették ezt Antall Józsival, Horn Gyufával, Viktorral (mindig az épp aktuálissal), és a magyar parlamenttel.
A kedves eurokraták okosabbak ennél, nem fognak leválasztgatni semmit, az túl feltűnő lenne, plusz nem tehetnék meg katonai beavatkozás nélkül.

A mostani szitu elég kényelmes is nekik: lehet ránk mutogatni, és Európa rasszista mumusának kinevezni minket, plusz a világputrihoz hasonló projektekkel remélik nálunk tartani a problémát (naiv várakozás persze, majd mennek hozzájuk is csapatostul; mondjuk én személy szerint szervezetten küldeném őket az emberi jogok miatt a legjobban rinyáló anyaszomorítókhoz, hadd tudják meg, hol lakik az Úristen).

Amúgy anno Tomcat, meg ha jól rémlik Budaházy vetették föl, hogy mi lenne, ha nekik adnánk egy megyét, az összeset oda toloncolnánk, és még az utat is fölszednénk a határban, aknazár le, aki kijön, arra lövünk, végül víz, gáz, áram teljesen elvág. Természetesen se segély, semmi egyéb úri huncutság. Egy hónapon belül garantáltan megennék egymást, mi visszafoglalhatjuk a területet, probléma megoldva, slussz-passz.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló