Nem mi voltunk, akik erőszakosan a hatalmat meg akartuk szerezni, hanem Gyurcsányék voltak, akik azt erőszakkal birtokolták


A Kúria Markó utcai épületében tegnap reggel, dr. Márki Zoltán előadó bíró perismertető beszédével kezdődött meg annak az ügynek a tárgyalása, melyet Budaházy György ellen indított az ügyészség, „az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületének” vádjával. A mintegy kétórás tárgyalás után a dr. Kónya István vezette bírói tanács visszavonult, hogy az ügyben meghozza a végső döntést. Aztán jónéhány lassan vánszorgó perc után újra megtelt a terem és a bíró elkezdte felolvasni az ítéletet: „Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületének büntette miatt Budaházy György ellen folyamatban lévő büntetőügyben a terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva, a Kúria a Fővárosi Bíróság ítéletét, illetőleg a Fővárosi Ítélőtábla végzését megváltoztatja…



A Kúria Markó utcai épületében tegnap reggel, dr. Márki Zoltán előadó bíró perismertető beszédével kezdődött meg annak az ügynek a tárgyalása, melyet Budaházy György ellen, „az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületének” vádjával indított az ügyészség.

Mint az talán sokak által ismert, Budaházy Gyurit 2006 szeptembere és 2007 márciusa között az interneten közzétett tucatnyi írása miatt vádolta meg a nyomozóhatóság állam elleni bűncselekménnyel, mert álláspontja szerint ezekben a szövegekben a vádlott az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására buzdított például azzal, hogy a kormány elkergetésére, a parlament feloszlatására és a rendőrség "legyőzésére" hívta fel olvasóit.

Az első körben a Fővárosi Bíróság (FB) úgy vélte, hogy a bár a szólásszabadság határait feszegetik az írások, a vádbeli bűncselekményt nem valósítják meg. Azonban az ügy itt nem ért véget, mivel ezt a döntést a Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte. Az új eljárásban az FB már kimondta Budaházy bűnösségét, és egy év, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, amelyet a tábla másodfokon helybenhagyott és jogerőre emelt. Ez ellen a döntés ellen fordult felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz Budaházy és ennek az ügynek volt tegnap az utolsó felvonása.

A tárgyalás során Budaházy védője, Szikinger István ügyvéd kifejtette, hogy a vádlott írásaiban több ponton a békés ellenállást, az erőszak elkerülését szorgalmazza, személyétől teljesen idegen az erőszak alkalmazása, ami a terrorcselekmény vádjával folyó eljárásban is kiderült. A védő szerint Budaházy György semmiféle puccsot nem akart előkészíteni, de nem is tehette volna oly módon, hogy erre nagy nyilvánosság előtt, az interneten hív fel. Így nem lehet erőszakos hatalomátvételt előkészíteni. Arról már nem is beszélve, hogy a Gyuri által a vádbeli időszakban az akkori hatalomról és annak egyes cselekedeteiről megfogalmazott értékelések mára hivatalos véleménnyé váltak, törvénybe foglaltattak, például a 2006-os őszi rendőri fellépéssel kapcsolatban csakúgy, mint a vádlott egyes közjogi elképzelései, például a történelmi alkotmányosság továbbélésével, érvényességével kapcsolatban, amire most már az új alaptörvényben van utalás.

A Legfőbb Ügyészség képviselője a felülvizsgálati kérelem elutasítását és a jogerős marasztaló ítélet hatályban tartását kérte. Többek között azzal érvelt, hogy Gyuri írásaiban nyilvánvalóan és teljesen konkrétan, az eszközök, módszerek, hely, idő és cél meghatározásával buzdított az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására.

Az utolsó szó jogán Budaházy azt hangsúlyozta: nem akarta erőszakkal megszerezni és kisajátítani a hatalmat, csupán a változás lehetőségét kívánta megteremteni. Az ellene emelt vád koncepciós jellegű, hiszen a bíróságok sok esetben politikailag minősítették, megbélyegezték, például amikor "szélsőségesnek", nevezték, vagy azt írták róla, hogy "hazafias diktatúrát vizionál", és több hosszú írásából ragadtak ki, ollóztak össze olyan gondolatmeneteket, amelyek nem a sajátjai. A vádlott szerint ily módon összegezve bármelyik vezető politikus megnyilatkozásaiból kiolvasható az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának szándéka.

A mintegy kétórás tárgyalás után a dr. Kónya István vezette bírói tanács visszavonult, hogy az ügyben meghozza a végső döntést. Aztán jónéhány lassan vánszorgó perc után újra megtelt a terem és a bíró elkezdte felolvasni a döntést: „Kihirdetem a Kúria ítéletét. Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületének büntette miatt Budaházy György ellen folyamatban lévő büntetőügyben a terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Kúria a Fővárosi Bíróság (…) ítéletét, illetőleg a Fővárosi Ítélőtábla (…) végzését megváltoztatja és Budaházy György terheltet az ellene alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületének büntette miatt emelt vád alól felmenti.”

Dr. Kónya István tanácselnök az ítélet indoklásában elmondta, hogy Budaházy semmilyen tettével nem buzdított az erőszakos cselekmények elkövetésére, s a megnyilvánulásai kizárólag verbális jellegűek voltak. A terhelt többször is kifejtette ugyan a fönnálló rend megváltoztatásának szükségességét, ám a sajtófölhívásai, megnyilatkozása nem voltak erőszakosak, erőszakra ösztökélőek.





Az ítélet kihirdetése után Budaházy Gyuri az alábbi közleményt adta ki:

Hazafiak, honleányok!

Először is meg szeretném köszönni mindenkinek, aki a mai felülvizsgálati tárgyalásomra eljött és jelenlétével is támogatott. Korszakos jelentőségű ítélet született az egész nemzeti ellenállás számára. Mert ezzel az elítélésemmel annak idején az egész hazafias mozgalom 2006-7-es tevékenységére rásütötték tulajdonképpen "az államellenes felforgatók" bélyeget, és most ezt sikerült letépnünk.

Nem mi voltunk, akik erőszakosan a hatalmat meg akartuk szerezni, hanem Gyurcsányék voltak, akik azt erőszakkal birtokolták, bár a felmentő ítélet ez utóbbira már nem tér ki, de a Balsai-jelentés megállapításával együtt (miszerint a rendőrség követett el lakosság megfélemlítése céljából terrorcselekményeket 2006 őszén), így most lett kerek egész az ügy. Persze csak akkor vehetnénk végleg lezártnak a gyurcsányi korszakot, ha végre a névadója és bűntársai állnának a bíróság előtt. A mai ítélet utáni jókedvemben megengedek magamnak egy kis optimizmust, hogy egyszer ez is eljön.


Budaházy György

1 kommentek:

mborsik írta...

Éljen, éljen! A szomorú ebben csupán az, hogy egy ilyen itéletnek a fülkeforradalom után valójában még mindig örülnünk kell, ahelyett, hogy a végkimenetel egyértelmű, és már hónapokkal (évekkel) ezelőtt tisztázott lett volna.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló